2014. sze 04.

Fotózz le! - Erőszak nélkül, az erőszak ellen!

írta: Szlovák Dorina
Fotózz le! - Erőszak nélkül, az erőszak ellen!

Lassan 22 esztendeje élem úgy az életemet, hogy segítséget kérek ettől, attól, amattól… de óriási űr maradt bennem! Egy tátongó fekete lyuk, ami mostanra már mindent felemésztett volna…

Nem Én lennék, ha ezt hagyom. Nem szerettem volna elvárni és mindig csak kapni. Vágytam arra, hogy adhassak. A világnak és az embereknek, a szemeknek, az agyaknak, nőnek és férfinak egyaránt!
Sok jó emberrel találkoztam életem során, akik önzetlenül segítettek… akkor is, ha bajban voltam!
Mondhatnám, hogy megfertőztek, de inkább azt mondom, hogy így lettem nevelve! :P

Hónapok óta agyaltam, hogy miként is tudnék tenni valamit egy jó ügyért.. ki gondolta volna, hogy egy poszt adja meg a választ az egyik facebook csoportban! Éva kampány fotóihoz keresett modelleket, írását saját eddigi műveivel illusztrálta. Akkor, ott szerelmes lettem a fotóiba! Nem volt kérdés, hogy felajánlom magam! Így is lett.
Ezen alkalom során rengeteget tanultam;

Emberileg
Szerencsésnek tartom magam, hogy „csak” egy modell vagyok, aki az arcát adja és nem pedig egy gyermek, aki terrorban nő fel vagy egy osztálytárs, aki nemi erőszak áldozata vagy épp egy szomszéd, akit most is épp bántalmaznak! Túl nagy a csend… pedig nem is sejtjük, hogy milyen sok embert érinthet. 

Szakmailag
Itt nem a mosoly, a divat vagy a szépség volt főszerepben! Minden porcikámnak a gyötrődést, a fájdalmat és a félelmet kellett tükröznie.
Ez volt az első fotózásom, ahol férfi modellel kellett együtt pózolnom. Nem volt könnyű egy idegen sráccal pillanatok alatt egymásra hangolódni, úgy, hogy kislányos zavarom fel se tűnjön a képeken. J
Igazi kihívás volt, de minden percét élveztem!

DSC05305 (1).JPG
Meg kell, hogy említsem a miértjét annak, hogy szinte sehol nem látszik a kerekes szék; Éva egy igazi művész, aki valóban modellként kezelt (remélem még fog is a jövőben) és a nőt akarta megjeleníteni általam. Nem szégyenből, pusztán profizmusból! Mást is választhatott volna, de nem tette. Látott bennem valamit, ami megérte számára is a kihívást! 
Soha nem felejtem el a könnycseppcsinálóhagymát és a lelkes kis statisztáinkat, akik tartották a kezemet. 

Köszönöm Évának és a Srácoknak, hogy ezt együtt élhettük át! 

Boldog vagyok, hogy a magam módján, a saját utamon gurulva tehettem... erőszak nélkül, az erőszak ellen.

Segíts Te is egy megosztással! :) 

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.704258866315805.1073741833.245058132235883&type=3&uploaded=7

Szólj hozzá

kampány magyarország modell társadalom nők pedofília fotók nemi erőszak mozgássérült szlovakdorina wheelchairlife terorr erőszak nélkül az erőszak ellen szlovák dorina wheelcharmodel