... kis házikó, ebben a kis házikóban éldegélt egy nő, egy férfi és közös kisfiuk. A nő a felkelő napról s annak napszakáról kapta nevét, Hajnalkának hívták és újabb kisbabát hordott szíve alatt. Az apa, "Isten ostora" Attila és fia Csaba, már nagyon várták a kis lurkó érkezését, nem beszélve a szomszédban lakó családtagokról.  Egy őszi napon, pontosan 20 évvel ezelőtt született meg ez a kisbaba, Dorina! Attila sokáig nem merte karjaiba emelni a kislányt, mert olyan kicsinek és törékenynek látszott. Egy-két éves korában kezdte szeretgetni, már nem félt, hogy fájdalmat okoz, hiszen sokat nőtt és erősödött. Ő volt az egyszem kislánya, akit nagyon szeretett. Kis idővel később, megtörtént az a dolog, amire soha nem gondoltak volna... Dorina apukájánál pajzsmirigy daganatot találtak... kicsi volt még, nem tudta, hogy az egy csúnya betegség, ami családokat, életeket tesz tönkre...

Apukám az ágyon ült és Én kiabálva szaladtam felé - Apa, apa! -. Emlékeimben ekkor mondtam ki ezt a szót előszőr és utoljára.
Soha nem volt külön szobám, együtt aludtunk Anya, Apa, Csabi és Én. Féltem egyedül a kiságyban, így megkértem Anyut, hogy vigyen oda közéjük és vigyázzanak rám éjszaka.
Szerintem a gyerekek gyakran csinálják ezt, úgy Én is.. 
- Csak akkor, ha nem "nyomod ki" Apa szemét! - természetesen beleegyeztem. Sajnos, amint Apukám szeméhez férkőzhettem, egyből megtörtént a dolog... Fájt neki, de megölelt és így aludtunk el, együtt! :)

Ez a két emlékem van róla, arról a férfiról, aki a leges-legjobban hiányzik az életemből!

Apukám nem tudhatta már, hogy mozgássérült vagyok, de Anyukám remekül helyt állt, hiszen képes volt támogatás nélkül felnevelni minket a testvéremmel. 6 éves koromban beiratkoztunk a Mozgásjavító Általános Iskolába, ahol rengeteg barátom lett.
Számtalan kedves emlékem fűzödik ehhez a sulihoz, az első betük, az első öri bari, az első "szerelem", az első 1. helyezés, az első külföldi utam, az első csók és az első nagy búcsúzás. 
Az állapotom itt romlott a legtöbbet, tíz éves koromig teljesen el tudtam magam látni, járkáltam, futottam, ugrándoztam, mint a legtöbb "egészséges" kis gyerek.
Ismeretlen eredetű myopathia a diagnózisom, ami az izomerő gyengülését, más esetben teljes megszünését jelenti. Az Én esetemben ez örökletes, többet sajnos nem tudtak meg az orvosok, pedig még külföldön is megvizsgáltak. Fokozatosan veszítettem el azt, ami másnak természetes. Bárhogy is küzdöttem, hogy újra lábra állhassak, nem ment... a nagy erőfeszítéstől megfájdult minden izmom, majd a lelkem is. Először mechanikus-, kézzel hajtható, majd elektromos kerekesszékre szorultam. Magasított háttámlát adtak és oda "szorítottak" egy hámmal, hogy egyenesen tudjak ülni, hiszen a hátam elgyengülése folyamán, egy érdekes pozicíót "fejlesztettem" ki magamnak, ami kicsit sem mondható egészségesnek. 
Ekkor kb. 12 éves lehettem, de már nagyon fontos szerepet töltött be az életemben az öltözködés - ne cica babának képzeljetek el... én kemény rocker voltam :D - és az, hogy tetszek a fiúknak. Lázadtam! Nem érdekelt, hogy mi az egészséges és mi nem. Egyszer úgy döntöttem, hogy nem használom és rá sem néztem többet arra borzalmas hámra! 
A hiúságom hajtott és hajt még néha most is! 

2007-ben elkezdtem tanulmányaimat az Addetur Gimnáziumban és a MEREK-be (Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjába) költöztem, amit ezek után csak "kolesznak" hívok majd. :D 

Életem meghatározó részét töltöttem/töltöm itt. Számos dolgot tanultam az életről, az emberekről, bizonyos dolgokhoz való hozzáállásról és legfőképp magamról. :) Barátságok, szerelmek születtek és mentek tönkre, napvilágot láttak cuki babák és haltak meg számomra nagyon fontos, pótolhatatlan emberek. Megismerhettem sok érdekes személyiség történetét, ami erőt adott ahhoz, hogy higgyek abban, hogy az enyémnek happy end-je lesz.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert olyan életem van, amiről más csak álmodik. A legjobbfej embereket tudhatom a barátaimnak, akikre számíthatok. Nekem van a világon a legőrültebb családom, akikkel egy vígjáték a létezés!

Természetesen az élet nem egy habos torta. Vannak olyan napok, amikor utálom az egész világot, de egy kis idő után valahogy ismét  beleszeretek. :)

Nem tartom magam egy átlagos lánynak, ezt plusz fűszerezi az, hogy mozgássérült vagyok! Ha érdekel, hogy ez mit takar, kövess nyomon itt, nem fogok csalódást okozni! :)

Csíkos Zokni
XOXO